Sporttábor - Zárónap

 

 
 
 

 

A TÁMOP 3.1.4/C pályázat keretében megvalósuló programok a
Tóth László Általános Iskolában
  1. Sporttábor 2015. augusztus 3-7. között


A mozgalmas délelőttöt a kedvenc ebédjükkel zártuk, gyros hús salátával, öntettel és jégkrém volt a menü. A délutánt az élménynapló készítésével töltöttük, beszélgettünk a hét eseményeiről. Öröm volt hallgatni élményeiket és a sok boldog arcot látni.
Egy 2. osztályos kislány mondata az egész hétről elárul mindent: „Tanító néni! Ti mindenre gondoltatok!” Remélem, ők is nagyon sokáig gondolnak még erre az együtt töltött hétre, mesélnek róla társaiknak.

 


A pályázat segítségével hátrányos helyzetű tanulóink számára igazi „csodát” varázsolhattunk. A tábor sikerességét és hangulatát hűen tükrözik a fényképek. Iskolánk tanulói számára tabló készült a programokról, helyszínekről. A résztvevő gyerekek számára emléklapot készítettem. Remélem a képek alapján minden tanuló számára húzóerő lesz a tanulásban, közösségi munkában az ilyen jutalmazás. Kollegáimmal együtt elfáradtunk, de nagyon sikeres hetet tudhatunk magunk mögött.